Szakítás: a súlyemelés félreértett fogásneme 2. rész

A technika szerepe

A ritmusváltás hiánya

Az első általunk ismert felvetés, mely szerint a gyengébb szakító eredmények oka nem az erőbeli hiányosság, egy szovjet kutatás konkluziója, amelyet Szokolov sporttudós publikált a korai hatvanas években (A sportág ekkor még háromfogásos volt: nyomás, szakítás, lökés). A Lvov-i Állami Testnevelési Főiskola birkozó-súlyemelő tanszékén 36 magas színtű súlyemelőt vizsgáltak a dinamométerrel (dinamográf), valamint a mozgást rögzítő filmfelvételek analizálásával. A versenyzőket két csoportra osztották:

1. jól nyomó, de “gyengén” szakító, és a 2. valamint akiknél a szakítás volt az erősebb szám.

A főbb izomcsoportok vizsgálata azt mutatta, hogy az első csoport ereje semmiképp nem marad el, a másodikhoz képest, sőt a vállak és a karok izomzata még erősebbnek is bizonyult.

A szakítás során végzett dinamográfiás vizsgálat a dobogóra kifejtett erők alapján azt mutatta, hogy az 1. csoport versenyzőinek többsége a célszerűtlen, együtemű húzást végezte. Az elemelés tehát gyors, a súlyzó mozgása épp ezért nem gyorsul a térdtől, amely a szakítás fő fázisában a robbantás elmaradásához vezet (értsd: erőteljes kiállás). A második csoportban a robbantás jól kifejezettnek bizonyult, ami a kétütemű húzás előnyösebb voltát bizonyítja. Szokolov megállapítása szerint a gyengébb szakítóeredmény oka tehát a robbantás elmaradása, mivel ebben az esetben az emelőerő összeségében kisebb, és a súlyzó nem éri el azt a húzómagasságot, ami ahhoz szükséges, hogy nagyobb súllyal eredményesen be tudjon ülni 11. 

Vorobjov többszörös világ és olimpiai bajnok (1956, 1960, 90 kg) erre a kutatásra céloz, amikor a következőket írja:

 “Szokolov kutatásaival 1960-ban bizonyította, hogy milyen fontos a ritmus a súlyzó emelésében az alámenésig. Véleményünk szerint, a súlyzót térdmagasságig viszonylag lassabban, nem nagy sebességgel kell emelni. A mozgás robbanékony jellegű legyen. Az említett mozgásritmus betartása megkönnyíti a súlyzó felvételét” 1. 

A kiváló szakító Alekszandr Kurinov Vorobjov társaságában. Többször is javította a szakítás világcsúcsát a középsúlyban (75 kg), legjobbja 136 kg volt. A római olimpia bajnoka 1960-ban. Négy évvel később nem volt az olimpiai csapat tagja, mert edzésmódszereit Vorobjov nem hagyta jóvá. 1967-ben vonult vissza.

Lévén Vorobjov a kutatás eredményét nem a szakításra, hanem a maximális súly sikeres felvételére alkalmazza, mondhatni, hogy a felvétel legalább ugyanakkorra mértékben szintén helyes technika kérdése, mint a szakítás. Mindez pedig ellentmond annak a széles körben elterjedt véleménynek, amely a szakítást inkább technikai jellegű produkcióra degradálja, miközben a lökés (értsd: felvétel és kilökés) az “erő” kérdése. 

Mindeközben számunkra Szokolov megállapításának végkicsengése hangsúlyos, amely tetszés szerint ismételhető: 

az emelőerő összeségében kisebb, és a súlyzó nem éri el azt a húzómagasságot, ami ahhoz szükséges, hogy nagyobb súllyal eredményesen be tudjon ülni 11.

A korai karhajlítás 

A fent említett együtemű húzás gyakorta elvezet egy másik hibához: ez pedig a váll és a karhajlítók  idő előtti bevonása. Szokolov és munkatársai a sportolók statikus erejét mérték a rúd combközépnél való helyzetében. Ez megfelel a “robbantás” kezdetének. A dinamométerrel ellátott dobogón elsőként az egyenes karú (180°) pozícióban határozták meg a sportolók erőkifejtését, majd megismételték a vizsgálatsorozatot 160°-os könyöktartásban. Az átlag emelőerő 38,3%-al bizonyult kevesebbnek, ebben a meghatározott szakaszban. A behajlított könyök azért képez gyenge pontot, mert a karhajlítók maximális feszülése információt küld az idegrendszerbe, és ennek alapján gyengülnek az erősebb láb és törzsnyújtó izmokhoz futó központi ideginger impulzusok11. Ez egyfajta védelmi mechanizmus, amely szerint a gyengébb izmok erőfokát meghaladó izomfeszülést, az erősebb izmok “nem annyira akarnak” produkálni.

Rezazadeh-t megörőkítő felvételen 1/4-es lassításban megfigyelhető a karok térd körüli bekapcsolódása (4:10-nél), majd a combközép magasságában már látványosan hajlítottak. A súly 210 kg.

Mindenesetre a behajlított könyök, mint technikai hiba, nem magyarázza meg teljesen, hogy egyesek miért gyengébbek a szakításban, figyelembe véve, hogy ezzel együtt is lehet világcsúcsot emelni. 2003-ban, az Ázsia Játékokon Hosszein Rezazadeh 213 kg-ot szakított 17. A korai karhajlítás ezen kívül amely nem mutat kizárólagosságot a szakításra nézve. Lasha Talakadze a lökés (és összetett) jelenlegi világcsúcstartója eleve behajlított karokkal indítja a felvétel végrahajtását. A karok a térd magasságában közelítenek, majd a combközéphez érve ismét erőteljesen hajlítottak ismét, amikor a kiállásnak még előszele sincs. Ilyen módon is fel tudott venni 264 kg-ot, amelyet sikeresen ki is lökött. 

A súlyzó ideális mozgáspályája

Torohtyij olimpiai bajnok (2012 London, 105 kg) 18 szerint a megfelelő technika döntő mind a szakítás, mind pedig (felvétel és) lökés esetében. Mint mondja: A súlyzó tömegének növekedésével, amelyet a sportoló felemel, a technika elsődleges fontosságú lesz. Ugyanezen a helyen Torohtyij leszögezi azt is, hogy ha (ilyen értelemben) a sportoló felkészültsége nem felel meg bizonyos szabványoknak, akkor nem ér el magas eredményeket 19. 

Mindamellett állításából logikailag az alábbi következik:
Amennyiben a technikai kivitelezés megfelel bizonyos szabványoknak, akkor valamely más tulajdonság fog dönteni az eredmény nagyságáról. Ez a más képesség olyannyira dominás, hogy mindig is a magasabb súlycsoportú legjobb versenyző fog elérni nagyobb abszolút eredményt, a kisebb súlycsoportú legjobbhoz viszonyítva. 

Torokhtyij egy másik helyen megjegyzi: A történelem sok kiemelkedő sportolót ismer, akik a fizikai törvények ellenére szinte beállítják a világrekordokat 20.

E kijelentése cáfolja az előzőt, azaz a technika mégsem elsődleges fontosságú. A perdöntő az a hatás lesz, amely a tömeggel rendelkező testet gyorsulásra/állapotváltozásra késztet. 

A súlyzó mozgásának lehetséges módozatai a szakítás során Torohtyij weboldalán. A “D” jelöléssel ellátott megoldás tűnik ideálisnak: a “robbantás” után a rúd közeledik a sportolóhoz, ezután csaknem egyenesen felfelé mozog, végül kissé a függőleges mögött kerül rögzítésre.

A szakítás mozgáspályájának kérdése messzemenően bonyolultabb annál, mintsebb lehetőség szerint hasonlítson egyetlen ábrához. Szokolov “A gyenge szakítás eredmények okairól” címmel megjelent értekezésében miután megvitatja az “ívelt súlyzóvezetés” célszerűségét, a következőre hívja fel a figyelmet:

Ami pedig az ívelés pontos, számszerű paramétereit illeti, azokat practice lehetetlen megadni, mivel azok a sportoló testsúlya és a súlyzó terhelése arányának szoros függvénye, ami a súlykategóriánként és különösen minden egyes súlyzóterhelés szerint változik 11.

Csak nagyon rövid keresésre van szükségünk ahhoz, hogy mozgáspályák különbözőségéről találjunk mintákat. Alább nézzük elsőnek a 2010-es Világbajnokság női szakítás-aranyérmeseinek mozgáselemzését a hét, különböző súlycsoportban! 21

1985-ben a Világbajnokságon háromdimenziós filmelemzéssel és a földi reakcióerők mérésével lehetséges volt a térbeli mozgások elemzése, valamint kiszámították a legjobb sportolók által kifejtett erőt, adott pillanatokban. A legérdekesebb kinetikai eredmény az volt, hogy a térd erőkifejtésének mértéke viszonylag kicsi volt a törzs nyújtásakor fellépő maximális erőhöz képest, és nem is korrellált nagyon a teljes terheléssel. A talajra ható erőt megmérve úgy tűnik, a legjobb súlyemelők úgy tűnik korlátozzák a térd feszítésének erejét, a pozíciójának pontos szabályozásával. Összességben a belső kinetikai paraméterek eredményei megkérdőjelezik az emelési technika klasszikus felosztásának logikáját a külső kinetikai paraméterek szerint 22. A most leírtak megértés szempontjából nehezebben definiálhatóak, de annyi kitűnik, hogy a gyakorlat kivitelezése nem az “ideális” mozgáspályán történik, a súlyzórúd útját a belső kinetikai paraméterek kényszerítik ki. A lenti ábrán a Világbajnokság öt versenyzője, egy-egy szakításgyakorlatának mozgáselemzése látható. A rúd egyikük esetében sem mozog a függőleges vonal előtt 23. Kifejezetten érdekes Naim Szülejmanogl (abban az időben Sálámánov) mozgáspályája, aki jócskán eltávolodik a rajthelyzettől, és gyakorlatilag a könyök kifordítása idején sem közeledik a függőlegeshez (balról a l. kép). Valami hasonlót figyelhetünk meg Krasztev esetében, aki, mind szakításban, mind az összetettben győzött az ólomsúlyúak között (utolsó kép) 24. 

A képen a súlyemelők ezúttal jobbra néznek. A szaggatott vonal a rúd vetületétől indul rajthelyzetben.

A következő ábrán, meg nem nevezett verseny 69 kg-os súlycsoportú, A osztályú,  l-lV. helyezettjeinek (A, B, C, D) súlyzóvezetése. A vastag vonal a férfi versenyzők mozgástrajektora, míg a szaggatott a megfelelő helyezett női versenyzők által abszolvált pálya. A súlyzóvezetés teljesen egyedi (a női versenyzők mozgástrajektora azért húzódik magasabbra, mivel a női súlyemelők általában kevésbé “sűrűek”, ezért ebben a súlykategóriában magasabbak.

A kép az Erbil Harbili által megadott ábra egy részlete. A vízszintes elmozdulást az ábra kihangsúlyozza: a “D” képen látható legnagyobb kitérés a fúggőleges síktől 2 egység, azaz 20 cm . 

“A súlyzó mozgási trajektóriájának sajátosságai az elit női súlyemelők szakításgyakorlatai során” címmel megjelent tanulmány tájékoztat arról, hogy súlyzó mozgásának három fő típusa van 25. A különböző, élvonalbeli sportolók által létrehozott mozgáspályák többé-kevésbé emlékeztetnek ezekre, de értelemszerűen minden egyes sportoló másképp emel, és a pontos trajektória ória függ a súlyzó mindenkori tömegétől is 11. A tanulmány a bevezető szakaszban kiemeli, hogy a sporttudósoknak még nincs egybehangzó véleméjük arról melyik pálya bizonyult a leghatékonyabbnak. Ezen kívül a női sportolók bevonásával készült tudományos kutatások korlátozott számúak, ezért az edzők főleg férfiak eredményeiből nyert adatokat használtak. E tényezők okán a szerzők saját kutatás mellett döntöttek, meghatározva a súlyzó mozgását, kifejezetten felső színtű súlyemelőnöknél és kizárólag a szakításban. Száznegyven versenyző összesen 304 kísérletét elemezték 25, az adatokat a bukeresti (2009), a minszki európa (2010) 26, az Isztambulban (1994) rendezett (?) világ, valamint a Wroclaw-ban (2013) 27 megtartott világbajnokságról szerezték be 25. Ami rögtön kiderült, és egyben igen örvendetes: a súlyzó mozgási pályájának jellemzői a szakításban ugyanazok, mint amelyeket a férfi súlyemelők is használnak. A vizsgált összes súlyemelőnők 42,9% – a használja az első (A) típusú trajektóriát, ugyanakkor a B és C típus pontosan meggegyező arányban használják 28,6-28,6 %-ban. 

Ez a tanulmány a cikk végén, a “megbeszélés” alatt a következőket állapítja meg: A súlyemelők a legtöbb esetben A típusú trajektóriát használnak, ami igazolja a szerzők következtetéseit. Kutatásaik szerint ez a pálya a leghatékonyabb, míg a B típusú kevésbé hatékony, és a spotolók ritkábban használják, ami szintén megfelel megfelel a nőkkel kapcsolatos kutatások eredményeinek 25. 

—A grafikonokba mindenki azt lát bele, amit akar, mindenesetre úgy tűnik, hogy az 53 és 58 kg-os súlycsoportban kevesebben emeltek A, mint B pályán, mint ahogy az 58 kg-ban, és női nehézsúlyban is egyaránt ritkább az A trajektória, mint a C.

A végeredmény nem utolsósorban függ a statisztikai mintavétel módjától is. Jelen esetben ugyan az összes versenyzőt figyelembe vették, de csak egyetlen versenyen. A végeredmény minden kétséget kizáróan az A típusú pálya nagyobb gyakoriságát mutatta. De a fenti grafikon tanúsága szerint korántsem jelenti, hogy mindig ez volt a domináns az egyes súlycsoportokban. Ha pedig más típusú pálya nagyobb számban fordul elő, vagy akár domináns egy-egy súlycsoportban, akkor az A típus semmi esetre sem tekinthető legjobbnak.

A “populáció”, amelyet a tanulmány vizsgált nem teljes, lévén csak adott versenyt vettek figyelembe és csak női sportolókat, de mellette szól, hogy statisztikai mintavétel során ritkán végzik el a felmérést a teljes populáción. E tendenciát lehet fokozni, mint amikor például csak a kisebb termetű súlyemelőnők a statisztika alanyai a B típusú pálya nagyobb gyakoriságának igazolására.

A 48, 53, 58 kg célzott vizsgálatakor egészen más százalékarányokat kapunk eredményül:

48 kg, 13 fő: A 6 fő = 46,2%, B  5 fő = 38,5%, C 2 fő = 15,4 %.

53 kg, 12 fő: A 3 fő = 25,0%, B  4 fő = 33,3%, C 5 fő = 41,7%

58 kg, 24 fő: A 9 fő = 37,5%, B 10 fő = 41,7%, C 5 fő = 20,8%

A kisebb kategóriák létszáma 49 fő, közülük 36,7%-ra (18 fő) az A pályához hasonlító trajektória jellemző, 38,8% (19 fő) a B, míg 24,5 (12 fő) emel a C útvonalon.

B mozgástrajektória nagyobb gyakorisága engondolkodtató, mivel “A súlyzó mozgási trajektóriájának sajátosságai az elit női súlyemelők szakításgyakorlatai során” a megbeszélés alatt a elismeri, hogy a legújabb tanulmányok kimutatják a B típusú páya gyakrabb alkalmazását. Emellett eredményeik megegyeznek egyes tudósok eredményeivel, de ellentmondanak másokénak – jegyzik meg. Folytatólagosan utalnak Gennagyij Hiszkia mozgáselemmzéssel kapcsolatos vizsgálatára, aki a súlyzó felvétele során C típusú pályát talált az esetek felében (férfiak 48,5%, nők 52,1%) egy korábbi európa bajnokságon. Az A pálya egész ritka volt, a férfiak 8,5, a nők 22,4%-a használta 25. Rossi és munkatársainak alanyai 19 fiatal férfi súlyemelő volt egy regionális versenyről. Főbb adataikat az alábbi táblázat mutatja:

A tanulmány több célt is kitűzött, és egyaránt vizsgálták a szakítást, valamint a felvételt. Az elsődleges cél az volt, hogy párhuzamosan vizsgálják előfordul-e asszimetria a súlyzó jobb és bal oldalának mozgása között. Akadt némi különbség, de ez a szakításban nem bizonyult szignifikánsnak. Ami számunkra kényeges, az a szakítás mozgástípusának megoszlása. Ugyanis C trajektóriát használtak jobb oldalról 92,9%-ban, míg bal oldalról szemlélve is 85,7%-ban mutatkozott ugyanez a pálya. A súlyzó markolatának bal és jobb oldalamérési indexei szerint a B mozgástrajektória 3,6, illetve 14,3%-ban fordult elő, míg az A volt a legritkább, mindössze 3,6% (jobb oldalról) 25. 

Konklúzió

A néhány évvel ezelőtt megírt “Az egyenes pálya nem a norma, és nem szükséges a súlyemelés sikeréhez: a tudományos irodalom áttekintése” címmel megjelent értekezésben a szerző kiváló végkövetkeztetést ad: 

Azt kell mondanom, hogy a súlyzó pályája nem számít. Addig számít csak, amíg más tényezők – például az emelő morfológiája, a biomechanika, és a neuromotoros szempontok figyelembe veszik. A tanulmányok azt mutatják, hogy nagyon magas az útvonalak variációja a világ legjobb súlyemelői között. Ennél is fontosabb azonban, hogy rámutatnak (a tanulmányok) számos eltérő típusú húzás használható voltára, valamint, hogy a súlyzó útvonala (amely nagyon eltér a normalizált tankönyvi modelltől) annak az esetnek a pontos eredménye, amikor a súlyemelő az összes mechanikai előnyt kihasználja.

A fenti eggyértelműsítés dacára, a 3. részben adjuk egy lehetőséget annak a megközelítésnek, amely a nagy számok magyarázatát a végrehajtás módjában keresi!

Dolovai Béla  

Hivatkozások:

15  Vladan Kanyevszkij: A lökés problémái  Olymp magazin 2006, 2:29-32

16  Roman, RA, A súlyemelők edzése, Testnevelés és sport, Moszkva * Kiadva: 1986

17  https://en.wikipedia.org/wiki/Hossein_Rezazadeh

18  https://en.wikipedia.org/wiki/Weightlifting_at_the_2012_Summer_Olympics_%E2%80%93_Men%27s_105_kg

19  https://torokhtiy.com/blogs/blog-rus/article-24

20  https://torokhtiy.com/blogs/warm-body-cold-mind/starting-position-in-snacth-and-clean

21  H. Hakkus: A 2010-es Súlyemelő Világbajnokság elit női súlyemelőinek kinematikus elemzése  The Journal of Strength and Conditioning Research  2012.04.26 (4): 897-905.

22  Wolfgang Baumann, Volker Gross, Karl Quade, Peter Galbierz: A világszintű súlyemelők szakító technikája az 1985-ös Világbajnokságon Human Kinetic Journals  Nemzetközi biomechanikai folyóirat. 4. kötel, 1. kiadás 68-89. old.

23 https://firstpull.net/2014/01/24/straight-bar-paths-are-not-the-norm-nor-needed-to-success-in-weightlifting-review-of-the-scientific-litterature/

24  https://en.wikipedia.org/wiki/Antonio_Krastev  

25  Олександр Антонюк,  Богдан Виноградський, Оксана Павлюк, Тетяна Чопик, Євген Павлюк, Oлександр Солтык: A súlyzó mozgási trajektóriájának sajátosságai az elit női súlyemelők szakításgyakorlata során   2017 Journal of Psyhical Education and Sport ® (JPES), 17(1), 59. cikk, 402-406 old.

26 https://en.wikipedia.org/wiki/European_Weightlifting_Championships

27  https://en.wikipedia.org/wiki/World_Weightlifting_Championships

28 Stephen J. Rossi, Thomas W. Buford, Douglas B. Smith, Robin Kennel, Erin E. Haff, G. Gregory Haff: Bilateral Comparison of Barbell Kinetics and Kinematics During a Weightlifting Competition   International Journal of Sports Physihology and Performance, 2007;2:150-158

All Pain, No Gain

A gondolat ébresztő:
Joel Jamieson ~ All Pain, No Gain,  avagy miért buktunk bele a nagy intenzitású edzés hajszolásába.

Főiskolás koromban megérintett az erősítés és kondicionálás szele, megszállottan erősebb akartam lenni, és minden elérhetőt elolvastam ami ehhez legrövidebb idő alatt hozzásegíthetett.

Ebben az időszakban botlottam bele egy programba amelyről a szerzői állítása szerint a 80-as években oly sikeres bolgár súlyemelők edzésmódszerein alapult. Azt állították, hogy az erőfejlesztés titka a napi 2-3 rövid, de magas relatív intenzitású edzés, a hét hat napján. A program pontos elnevezésére sajnos nem emlékszem. All Pain, No Gain bővebben…

Menno Henselmans: Valóban szükséged van 4 étkezésre a maximális növekedéshez?

Ezúttal az a kérdés, vajon hányszor kell étkezni naponta az izomnövekedés maximalizálásához? A tradicionális gyúrós bölcsesség szerint 3 óránként, hogy maximalizálják az anabolizmust. Egy évtizede is akadtak testépítők, akik egy protein shake-kel tértek nyugovóra, hogy egyből felhajtsák ha felébrednének az éjszaka közepén. Némelyik ébresztőórát is beállított, nehogy lemaradjon valamiről. Az időszakos böjtölés (intermittent fasting ~ IF) felbukkanásával,  valamint “ha a makrók kiadják fejlődni fogsz” (if-it-fits-your-macros ~ IIFYM) terjedésével, a megfellebbezhetetlen gyúrós okosságok szkepticizmus tárgyai lettek,  sokan pedig feltették a polcra és kezdtek kevesebbszer étkezni. Menno Henselmans: Valóban szükséged van 4 étkezésre a maximális növekedéshez? bővebben…

…súlyemelés, erőemelés, testépítés ésszerűen, mítoszok nélkül…