Szakítás: a súlyemelés félreértett fogásneme 2. rész

A technika szerepe

A ritmusváltás hiánya

Az első általunk ismert felvetés, mely szerint a gyengébb szakító eredmények oka nem az erőbeli hiányosság, egy szovjet kutatás konkluziója, amelyet Szokolov sporttudós publikált a korai hatvanas években (A sportág ekkor még háromfogásos volt: nyomás, szakítás, lökés). A Lvov-i Állami Testnevelési Főiskola birkozó-súlyemelő tanszékén 36 magas színtű súlyemelőt vizsgáltak a dinamométerrel (dinamográf), valamint a mozgást rögzítő filmfelvételek analizálásával. A versenyzőket két csoportra osztották:

1. jól nyomó, de “gyengén” szakító, és a 2. valamint akiknél a szakítás volt az erősebb szám.

A főbb izomcsoportok vizsgálata azt mutatta, hogy az első csoport ereje semmiképp nem marad el, a másodikhoz képest, sőt a vállak és a karok izomzata még erősebbnek is bizonyult.

A szakítás során végzett dinamográfiás vizsgálat a dobogóra kifejtett erők alapján azt mutatta, hogy az 1. csoport versenyzőinek többsége a célszerűtlen, együtemű húzást végezte. Az elemelés tehát gyors, a súlyzó mozgása épp ezért nem gyorsul a térdtől, amely a szakítás fő fázisában a robbantás elmaradásához vezet (értsd: erőteljes kiállás). A második csoportban a robbantás jól kifejezettnek bizonyult, ami a kétütemű húzás előnyösebb voltát bizonyítja. Szokolov megállapítása szerint a gyengébb szakítóeredmény oka tehát a robbantás elmaradása, mivel ebben az esetben az emelőerő összeségében kisebb, és a súlyzó nem éri el azt a húzómagasságot, ami ahhoz szükséges, hogy nagyobb súllyal eredményesen be tudjon ülni 11. 

Vorobjov többszörös világ és olimpiai bajnok (1956, 1960, 90 kg) erre a kutatásra céloz, amikor a következőket írja:

 “Szokolov kutatásaival 1960-ban bizonyította, hogy milyen fontos a ritmus a súlyzó emelésében az alámenésig. Véleményünk szerint, a súlyzót térdmagasságig viszonylag lassabban, nem nagy sebességgel kell emelni. A mozgás robbanékony jellegű legyen. Az említett mozgásritmus betartása megkönnyíti a súlyzó felvételét” 1. 

A kiváló szakító Alekszandr Kurinov Vorobjov társaságában. Többször is javította a szakítás világcsúcsát a középsúlyban (75 kg), legjobbja 136 kg volt. A római olimpia bajnoka 1960-ban. Négy évvel később nem volt az olimpiai csapat tagja, mert edzésmódszereit Vorobjov nem hagyta jóvá. 1967-ben vonult vissza.

Lévén Vorobjov a kutatás eredményét nem a szakításra, hanem a maximális súly sikeres felvételére alkalmazza, mondhatni, hogy a felvétel legalább ugyanakkorra mértékben szintén helyes technika kérdése, mint a szakítás. Mindez pedig ellentmond annak a széles körben elterjedt véleménynek, amely a szakítást inkább technikai jellegű produkcióra degradálja, miközben a lökés (értsd: felvétel és kilökés) az “erő” kérdése. 

Mindeközben számunkra Szokolov megállapításának végkicsengése hangsúlyos, amely tetszés szerint ismételhető: 

az emelőerő összeségében kisebb, és a súlyzó nem éri el azt a húzómagasságot, ami ahhoz szükséges, hogy nagyobb súllyal eredményesen be tudjon ülni 11.

A korai karhajlítás 

A fent említett együtemű húzás gyakorta elvezet egy másik hibához: ez pedig a váll és a karhajlítók  idő előtti bevonása. Szokolov és munkatársai a sportolók statikus erejét mérték a rúd combközépnél való helyzetében. Ez megfelel a “robbantás” kezdetének. A dinamométerrel ellátott dobogón elsőként az egyenes karú (180°) pozícióban határozták meg a sportolók erőkifejtését, majd megismételték a vizsgálatsorozatot 160°-os könyöktartásban. Az átlag emelőerő 38,3%-al bizonyult kevesebbnek, ebben a meghatározott szakaszban. A behajlított könyök azért képez gyenge pontot, mert a karhajlítók maximális feszülése információt küld az idegrendszerbe, és ennek alapján gyengülnek az erősebb láb és törzsnyújtó izmokhoz futó központi ideginger impulzusok11. Ez egyfajta védelmi mechanizmus, amely szerint a gyengébb izmok erőfokát meghaladó izomfeszülést, az erősebb izmok “nem annyira akarnak” produkálni.

Rezazadeh-t megörőkítő felvételen 1/4-es lassításban megfigyelhető a karok térd körüli bekapcsolódása (4:10-nél), majd a combközép magasságában már látványosan hajlítottak. A súly 210 kg.

Mindenesetre a behajlított könyök, mint technikai hiba, nem magyarázza meg teljesen, hogy egyesek miért gyengébbek a szakításban, figyelembe véve, hogy ezzel együtt is lehet világcsúcsot emelni. 2003-ban, az Ázsia Játékokon Hosszein Rezazadeh 213 kg-ot szakított 17. A korai karhajlítás ezen kívül amely nem mutat kizárólagosságot a szakításra nézve. Lasha Talakadze a lökés (és összetett) jelenlegi világcsúcstartója eleve behajlított karokkal indítja a felvétel végrahajtását. A karok a térd magasságában közelítenek, majd a combközéphez érve ismét erőteljesen hajlítottak ismét, amikor a kiállásnak még előszele sincs. Ilyen módon is fel tudott venni 264 kg-ot, amelyet sikeresen ki is lökött. 

A súlyzó ideális mozgáspályája

Torohtyij olimpiai bajnok (2012 London, 105 kg) 18 szerint a megfelelő technika döntő mind a szakítás, mind pedig (felvétel és) lökés esetében. Mint mondja: A súlyzó tömegének növekedésével, amelyet a sportoló felemel, a technika elsődleges fontosságú lesz. Ugyanezen a helyen Torohtyij leszögezi azt is, hogy ha (ilyen értelemben) a sportoló felkészültsége nem felel meg bizonyos szabványoknak, akkor nem ér el magas eredményeket 19. 

Mindamellett állításából logikailag az alábbi következik:
Amennyiben a technikai kivitelezés megfelel bizonyos szabványoknak, akkor valamely más tulajdonság fog dönteni az eredmény nagyságáról. Ez a más képesség olyannyira dominás, hogy mindig is a magasabb súlycsoportú legjobb versenyző fog elérni nagyobb abszolút eredményt, a kisebb súlycsoportú legjobbhoz viszonyítva. 

Torokhtyij egy másik helyen megjegyzi: A történelem sok kiemelkedő sportolót ismer, akik a fizikai törvények ellenére szinte beállítják a világrekordokat 20.

E kijelentése cáfolja az előzőt, azaz a technika mégsem elsődleges fontosságú. A perdöntő az a hatás lesz, amely a tömeggel rendelkező testet gyorsulásra/állapotváltozásra késztet. 

A súlyzó mozgásának lehetséges módozatai a szakítás során Torohtyij weboldalán. A “D” jelöléssel ellátott megoldás tűnik ideálisnak: a “robbantás” után a rúd közeledik a sportolóhoz, ezután csaknem egyenesen felfelé mozog, végül kissé a függőleges mögött kerül rögzítésre.

A szakítás mozgáspályájának kérdése messzemenően bonyolultabb annál, mintsebb lehetőség szerint hasonlítson egyetlen ábrához. Szokolov “A gyenge szakítás eredmények okairól” címmel megjelent értekezésében miután megvitatja az “ívelt súlyzóvezetés” célszerűségét, a következőre hívja fel a figyelmet:

Ami pedig az ívelés pontos, számszerű paramétereit illeti, azokat practice lehetetlen megadni, mivel azok a sportoló testsúlya és a súlyzó terhelése arányának szoros függvénye, ami a súlykategóriánként és különösen minden egyes súlyzóterhelés szerint változik 11.

Csak nagyon rövid keresésre van szükségünk ahhoz, hogy mozgáspályák különbözőségéről találjunk mintákat. Alább nézzük elsőnek a 2010-es Világbajnokság női szakítás-aranyérmeseinek mozgáselemzését a hét, különböző súlycsoportban! 21

1985-ben a Világbajnokságon háromdimenziós filmelemzéssel és a földi reakcióerők mérésével lehetséges volt a térbeli mozgások elemzése, valamint kiszámították a legjobb sportolók által kifejtett erőt, adott pillanatokban. A legérdekesebb kinetikai eredmény az volt, hogy a térd erőkifejtésének mértéke viszonylag kicsi volt a törzs nyújtásakor fellépő maximális erőhöz képest, és nem is korrellált nagyon a teljes terheléssel. A talajra ható erőt megmérve úgy tűnik, a legjobb súlyemelők úgy tűnik korlátozzák a térd feszítésének erejét, a pozíciójának pontos szabályozásával. Összességben a belső kinetikai paraméterek eredményei megkérdőjelezik az emelési technika klasszikus felosztásának logikáját a külső kinetikai paraméterek szerint 22. A most leírtak megértés szempontjából nehezebben definiálhatóak, de annyi kitűnik, hogy a gyakorlat kivitelezése nem az “ideális” mozgáspályán történik, a súlyzórúd útját a belső kinetikai paraméterek kényszerítik ki. A lenti ábrán a Világbajnokság öt versenyzője, egy-egy szakításgyakorlatának mozgáselemzése látható. A rúd egyikük esetében sem mozog a függőleges vonal előtt 23. Kifejezetten érdekes Naim Szülejmanogl (abban az időben Sálámánov) mozgáspályája, aki jócskán eltávolodik a rajthelyzettől, és gyakorlatilag a könyök kifordítása idején sem közeledik a függőlegeshez (balról a l. kép). Valami hasonlót figyelhetünk meg Krasztev esetében, aki, mind szakításban, mind az összetettben győzött az ólomsúlyúak között (utolsó kép) 24. 

A képen a súlyemelők ezúttal jobbra néznek. A szaggatott vonal a rúd vetületétől indul rajthelyzetben.

A következő ábrán, meg nem nevezett verseny 69 kg-os súlycsoportú, A osztályú,  l-lV. helyezettjeinek (A, B, C, D) súlyzóvezetése. A vastag vonal a férfi versenyzők mozgástrajektora, míg a szaggatott a megfelelő helyezett női versenyzők által abszolvált pálya. A súlyzóvezetés teljesen egyedi (a női versenyzők mozgástrajektora azért húzódik magasabbra, mivel a női súlyemelők általában kevésbé “sűrűek”, ezért ebben a súlykategóriában magasabbak.

A kép az Erbil Harbili által megadott ábra egy részlete. A vízszintes elmozdulást az ábra kihangsúlyozza: a “D” képen látható legnagyobb kitérés a fúggőleges síktől 2 egység, azaz 20 cm . 

“A súlyzó mozgási trajektóriájának sajátosságai az elit női súlyemelők szakításgyakorlatai során” címmel megjelent tanulmány tájékoztat arról, hogy súlyzó mozgásának három fő típusa van 25. A különböző, élvonalbeli sportolók által létrehozott mozgáspályák többé-kevésbé emlékeztetnek ezekre, de értelemszerűen minden egyes sportoló másképp emel, és a pontos trajektória ória függ a súlyzó mindenkori tömegétől is 11. A tanulmány a bevezető szakaszban kiemeli, hogy a sporttudósoknak még nincs egybehangzó véleméjük arról melyik pálya bizonyult a leghatékonyabbnak. Ezen kívül a női sportolók bevonásával készült tudományos kutatások korlátozott számúak, ezért az edzők főleg férfiak eredményeiből nyert adatokat használtak. E tényezők okán a szerzők saját kutatás mellett döntöttek, meghatározva a súlyzó mozgását, kifejezetten felső színtű súlyemelőnöknél és kizárólag a szakításban. Száznegyven versenyző összesen 304 kísérletét elemezték 25, az adatokat a bukeresti (2009), a minszki európa (2010) 26, az Isztambulban (1994) rendezett (?) világ, valamint a Wroclaw-ban (2013) 27 megtartott világbajnokságról szerezték be 25. Ami rögtön kiderült, és egyben igen örvendetes: a súlyzó mozgási pályájának jellemzői a szakításban ugyanazok, mint amelyeket a férfi súlyemelők is használnak. A vizsgált összes súlyemelőnők 42,9% – a használja az első (A) típusú trajektóriát, ugyanakkor a B és C típus pontosan meggegyező arányban használják 28,6-28,6 %-ban. 

Ez a tanulmány a cikk végén, a “megbeszélés” alatt a következőket állapítja meg: A súlyemelők a legtöbb esetben A típusú trajektóriát használnak, ami igazolja a szerzők következtetéseit. Kutatásaik szerint ez a pálya a leghatékonyabb, míg a B típusú kevésbé hatékony, és a spotolók ritkábban használják, ami szintén megfelel megfelel a nőkkel kapcsolatos kutatások eredményeinek 25. 

—A grafikonokba mindenki azt lát bele, amit akar, mindenesetre úgy tűnik, hogy az 53 és 58 kg-os súlycsoportban kevesebben emeltek A, mint B pályán, mint ahogy az 58 kg-ban, és női nehézsúlyban is egyaránt ritkább az A trajektória, mint a C.

A végeredmény nem utolsósorban függ a statisztikai mintavétel módjától is. Jelen esetben ugyan az összes versenyzőt figyelembe vették, de csak egyetlen versenyen. A végeredmény minden kétséget kizáróan az A típusú pálya nagyobb gyakoriságát mutatta. De a fenti grafikon tanúsága szerint korántsem jelenti, hogy mindig ez volt a domináns az egyes súlycsoportokban. Ha pedig más típusú pálya nagyobb számban fordul elő, vagy akár domináns egy-egy súlycsoportban, akkor az A típus semmi esetre sem tekinthető legjobbnak.

A “populáció”, amelyet a tanulmány vizsgált nem teljes, lévén csak adott versenyt vettek figyelembe és csak női sportolókat, de mellette szól, hogy statisztikai mintavétel során ritkán végzik el a felmérést a teljes populáción. E tendenciát lehet fokozni, mint amikor például csak a kisebb termetű súlyemelőnők a statisztika alanyai a B típusú pálya nagyobb gyakoriságának igazolására.

A 48, 53, 58 kg célzott vizsgálatakor egészen más százalékarányokat kapunk eredményül:

48 kg, 13 fő: A 6 fő = 46,2%, B  5 fő = 38,5%, C 2 fő = 15,4 %.

53 kg, 12 fő: A 3 fő = 25,0%, B  4 fő = 33,3%, C 5 fő = 41,7%

58 kg, 24 fő: A 9 fő = 37,5%, B 10 fő = 41,7%, C 5 fő = 20,8%

A kisebb kategóriák létszáma 49 fő, közülük 36,7%-ra (18 fő) az A pályához hasonlító trajektória jellemző, 38,8% (19 fő) a B, míg 24,5 (12 fő) emel a C útvonalon.

B mozgástrajektória nagyobb gyakorisága engondolkodtató, mivel “A súlyzó mozgási trajektóriájának sajátosságai az elit női súlyemelők szakításgyakorlatai során” a megbeszélés alatt a elismeri, hogy a legújabb tanulmányok kimutatják a B típusú páya gyakrabb alkalmazását. Emellett eredményeik megegyeznek egyes tudósok eredményeivel, de ellentmondanak másokénak – jegyzik meg. Folytatólagosan utalnak Gennagyij Hiszkia mozgáselemmzéssel kapcsolatos vizsgálatára, aki a súlyzó felvétele során C típusú pályát talált az esetek felében (férfiak 48,5%, nők 52,1%) egy korábbi európa bajnokságon. Az A pálya egész ritka volt, a férfiak 8,5, a nők 22,4%-a használta 25. Rossi és munkatársainak alanyai 19 fiatal férfi súlyemelő volt egy regionális versenyről. Főbb adataikat az alábbi táblázat mutatja:

A tanulmány több célt is kitűzött, és egyaránt vizsgálták a szakítást, valamint a felvételt. Az elsődleges cél az volt, hogy párhuzamosan vizsgálják előfordul-e asszimetria a súlyzó jobb és bal oldalának mozgása között. Akadt némi különbség, de ez a szakításban nem bizonyult szignifikánsnak. Ami számunkra kényeges, az a szakítás mozgástípusának megoszlása. Ugyanis C trajektóriát használtak jobb oldalról 92,9%-ban, míg bal oldalról szemlélve is 85,7%-ban mutatkozott ugyanez a pálya. A súlyzó markolatának bal és jobb oldalamérési indexei szerint a B mozgástrajektória 3,6, illetve 14,3%-ban fordult elő, míg az A volt a legritkább, mindössze 3,6% (jobb oldalról) 25. 

Konklúzió

A néhány évvel ezelőtt megírt “Az egyenes pálya nem a norma, és nem szükséges a súlyemelés sikeréhez: a tudományos irodalom áttekintése” címmel megjelent értekezésben a szerző kiváló végkövetkeztetést ad: 

Azt kell mondanom, hogy a súlyzó pályája nem számít. Addig számít csak, amíg más tényezők – például az emelő morfológiája, a biomechanika, és a neuromotoros szempontok figyelembe veszik. A tanulmányok azt mutatják, hogy nagyon magas az útvonalak variációja a világ legjobb súlyemelői között. Ennél is fontosabb azonban, hogy rámutatnak (a tanulmányok) számos eltérő típusú húzás használható voltára, valamint, hogy a súlyzó útvonala (amely nagyon eltér a normalizált tankönyvi modelltől) annak az esetnek a pontos eredménye, amikor a súlyemelő az összes mechanikai előnyt kihasználja.

A fenti eggyértelműsítés dacára, a 3. részben adjuk egy lehetőséget annak a megközelítésnek, amely a nagy számok magyarázatát a végrehajtás módjában keresi!

Dolovai Béla  

Hivatkozások:

15  Vladan Kanyevszkij: A lökés problémái  Olymp magazin 2006, 2:29-32

16  Roman, RA, A súlyemelők edzése, Testnevelés és sport, Moszkva * Kiadva: 1986

17  https://en.wikipedia.org/wiki/Hossein_Rezazadeh

18  https://en.wikipedia.org/wiki/Weightlifting_at_the_2012_Summer_Olympics_%E2%80%93_Men%27s_105_kg

19  https://torokhtiy.com/blogs/blog-rus/article-24

20  https://torokhtiy.com/blogs/warm-body-cold-mind/starting-position-in-snacth-and-clean

21  H. Hakkus: A 2010-es Súlyemelő Világbajnokság elit női súlyemelőinek kinematikus elemzése  The Journal of Strength and Conditioning Research  2012.04.26 (4): 897-905.

22  Wolfgang Baumann, Volker Gross, Karl Quade, Peter Galbierz: A világszintű súlyemelők szakító technikája az 1985-ös Világbajnokságon Human Kinetic Journals  Nemzetközi biomechanikai folyóirat. 4. kötel, 1. kiadás 68-89. old.

23 https://firstpull.net/2014/01/24/straight-bar-paths-are-not-the-norm-nor-needed-to-success-in-weightlifting-review-of-the-scientific-litterature/

24  https://en.wikipedia.org/wiki/Antonio_Krastev  

25  Олександр Антонюк,  Богдан Виноградський, Оксана Павлюк, Тетяна Чопик, Євген Павлюк, Oлександр Солтык: A súlyzó mozgási trajektóriájának sajátosságai az elit női súlyemelők szakításgyakorlata során   2017 Journal of Psyhical Education and Sport ® (JPES), 17(1), 59. cikk, 402-406 old.

26 https://en.wikipedia.org/wiki/European_Weightlifting_Championships

27  https://en.wikipedia.org/wiki/World_Weightlifting_Championships

28 Stephen J. Rossi, Thomas W. Buford, Douglas B. Smith, Robin Kennel, Erin E. Haff, G. Gregory Haff: Bilateral Comparison of Barbell Kinetics and Kinematics During a Weightlifting Competition   International Journal of Sports Physihology and Performance, 2007;2:150-158