Interjú Anatolij Piszarenkóval

Piszarenko kép

Az interjú 2002-ben készült a “Vendégségben Dimitrij Gordonnál” című műsorban. Az interjú rengeteg politikai témájú kérdést tartalmazott, mivel akkoriban Piszarenko aktívan politizált, ezeket kihagytuk az adaptáció során.

***

Dimitrij Gordon Amikor az interjúra készültem eszembe jutott, hogy épp ott voltam vakáción, ahol a szovjet válogatott edzett. 5-6 éves lehettem.  Vaszilj Alekszejevre különösen jól emlékszem.  Körbe- körbe járkált, nehezen véve a levegőt. A felesége követte valamilyen súlytárcsákat cipelve. Emlékszem, néha megverte őt, az első emeleti ablakukon kihallatszott az üvöltözés.

Emlékszem még egy furcsa esetre. Éppen evett, és ő elejtette a villát. De nem akart érte lehajolni, inkább odahívta a pincérnőt. Egy szót sem szólt, csak a gesztusaival célzott rá, hogy vegye fel. De az nem akarta. Alekszejev erre felállt, felborította az asztalt,  majd kisétált mintha mi sem történt volna. Igazság szerint én beszéltem Jurij Vlaszov-val is. Nos, ezek az emberek jobban nem is különbözhettek volna. Most pedig  veled találkozom. Mondd el, milyen emberek a súlyemelők? Milyen tulajdonságai vannak egy világbajnoknak?

Anatolij Piszarenko Említetted Vaszilij Alekszejevet. Ő egy nagyon bizarr figura volt. Talán az a helyzet, hogy az “Én vagyok a legerősebb ember a földön, ezért én vagyok a legfontosabb” életérzése ezt hozza ki a kevésbé intelligens emberekből.

Piszarenko 2002-ben Dimitrij Gordon műsorában.
Piszarenko 2002-ben Dimitrij Gordon műsorában.

Egy csomó pletyka kering róla. Egyszer amikor megnyerte az olimpiát az újságírók megkérdezték mit érez. Azt válaszolta: “Olimpián akarok lenni”. Megkérdezték, hogy mit ért ezen? Hiszen most nyerte meg. ” Ő ezt válaszolta: “Marha, a feleségemről beszélek. ” A feleségét Olympiada-nak hívták, ami olimpiát jelent oroszul. Ugye egyfelől ez vicces, másfelől viszont elég mocskos.

Dimitrij Gordon Igaz, hogy Alekszejev verte az atlétákat amikor a válogatott edzője volt?

Anatolij Piszarenko Nem ez történt,  de visszaélt a tekintélyével. Egyszer megbízták  az ólomsúlyúak felkészítésével köztük az enyémmel.  Odajött és azt mondta: “Ezt és ezt kell csinálnod.” Azt válaszoltam: “Vaszilij, először talán üljünk le és beszéljük meg! Mégiscsak világbajnok vagyok, már tudok valamit arról hogyan kell edzenem.” De ő így felelt: “Azt kell csinálnod amit mondok.” Erről azt kell mondjam, kipróbáltam pár dolgot és meg kellett állapítanom, hogy régimódi módszerek nem túl hasznosak. Ráadásul alkatilag is különbözőek voltunk, ő 160 kiló volt, én 120. Szóval voltak konfliktusaink. Végül ezt mondtam neki: “Vaszilij Ivanovics! Légyszíves állj félre és hagyd, hogy csináljam a magam dolgát.” Azután egy jó ideig nem beszéltünk.

Dimitrij Gordon Beszéltél Vlaszovval és Zsabotyinszkij-jal? Ők milyen emberek?

Anatolij Piszarenko Ők nagyon különbözőek. Vlaszov egy intelligens ember, egy író. Nem egy átlagos személyiség. Olvastad a könyvét? Azt mondanám ő túl szentimentális. Én nem is értem őt. Például egy szakítás vagy egy lökés nem tart tovább pár másodpercnél. Mondjuk, hogy tudnád leírni ezeket a pillanatnyi érzéseket 3-5 oldalon? Vlaszov képes volt rá: hogyan ropognak a csontjaid, és a látásod elsötétedik, vagy eszedbe jut az édesanyád, meg minden ilyesmi.

Dimitrij Gordon Miért választottad a súlyemelést mint sportot?

Anatolij Piszarenko Őszintén szóva soha nem tetszett. Viszont jól akartam kinézni. A body building illegális volt akkoriban. A súlyemelés volt az egyetlen sport amivel nagy lehettél. Azután ott ragadtam és bajnok lettem. Mindig könnyű dolgom volt. Én voltam a legfiatalabb és legkönnyebb a súlycsoportban.

Piszarenko az interjú előtt húsz évvel.
Piszarenko az interjú előtt húsz évvel.

Dimitrij Gordon De szereted a súlyzót?

Anatolij Piszarenko Nem tudom, mondjuk így! Általában viszont szeretem a sportot. Szeretek lovagolni, vagy síelni. Szerencsés vagyok. Sikeres voltam minden sportban amibe belefogtam. A vasról szólva, persze, hogy jó érzéssel tölt el. Ezt mindenki ismeri aki három hétnél tovább emel súlyokat.

Dimitrij Gordon Voltak olyan pillanatok amikor utáltad a súlyzót?

Anatolij Piszarenko Természetesen. Ez megesik, ha túledzed magad. Úgy kell elhagynod a termet, hogy egy kicsit többet tudtál volna még csinálni. Ha mindig meg van ez az érzés akkor jól csinálod. Ha túl sokat edzel nehéz lesz kijönni a túledzettségből.

Dimitrij Gordon Mit érez az ember amikor emberfeletti súlyokat emel?

Anatolij Piszarenko Ez nem helyes megfogalmazás. Kétszázhatvanöt kiló sok? Edzésen felvettem és kilöktem a 270-et. Megpróbáltam a 280-at is felvenni, kis híja volt. Jelenleg a súlyemelés stagnál. Az eredmények nem javulnak a 80-as évekhez képest. Ez azért van mert nincs akkora versengés mint egykor. Valaki 4-5 évig is csúcson lehet.

Dimitrij Gordon Miért kisebb a versengés? Az embereket kevésbé érdekli ez a sport?

Anatolij Piszarenko Nincs ami stimulálja a fejlődést. A súlyemelésben nincs akkor a pénz mint a fociban vagy a kosárlabdában…

Dimitrij Gordon Szóval mit érez az ember amikor felemel 270 kilót?

Anatolij Piszarenko Fel kell készíteni az izmaidat és az ízületeidet mindenre. Ha nem készülsz fel megsérülsz. A pályafutáson alatt nagyon kevés sérülésem volt.

Dimitrij Gordon Ezt az edzésnek vagy a genetikának köszönheted?

Anatolij Piszarenko Valószínűleg mindkettőnek. Emellett, korán visszavonultam. 26-27 éves voltam mindössze.

Dimitrij Gordon Tudom, hogy manapság Jurij Vlaszov aktívan doppingellenes. Hogy volt ez a ti időtökben? Aktívan csinálták az emberek?

Anatolij Piszarenko Az én időmben, a mostani időkben és a jövőben is használták, használják és használni fogják. Ez elválaszthatatlan a sporttól. Van a dopping és van doppingellenőrzésre felkészülés. Ezen kívül rengeteg módja van annak, hogy megvédd magad a pozitív tesztektől. Minél fejlettebb az ország annál jobb a rendszer, és annál kevesebb eséllyel kapnak el.

Dimitrij Gordon Lehetetlen, hogy bajnok legyél dopping nélkül?

Anatolij Piszarenko  Nem lehetetlen. Lehet, hogy a verseny alatt tiszta legyél. A felkészülés során viszont használnod kell.

Dimitrij Gordon Azt hallottam, hogy az NDK atlétai híresek voltak a dopping rendszerükről. Ez volt a sikerük titka?

Anatolij Piszarenko  Ez csak egy része. Nekik nagyon jó edzésmódszerük is volt. Most csak politika. Nézzük manapság Kínát! A semmiből gyártják a bajnokokat. Rudolf Plukfelder, a nagyszerű edző azt mondta: “Kikészítek húsz embert, de a 21. csak olimpiai bajnok lesz”. Ez ugyanolyan Kínában, az NDK-ban vagy a Szovjetunióban.

Dimitrij Gordon Sok ember megsérült?

Marat Gramov
Gramov elvtárs:  – akkor te fogod és megcsinálod!

Anatolij Piszarenko Igen. Akkoriban Marat Gramov volt a sportminiszter. Azt mondta: “Azok miért emelnek ilyen keveset? Adjatok nekik háromszor akkora edzésterhelést!” Erre az edzők így válaszoltak: “Háromszor? Már így is a határaikat feszegetik!” Erre ő: “Milyen határokat? Ha az Anyaföld megparancsol valamit, akkor te fogod magad és megcsinálod!” Szóval ez az ember tényleg elhitte, hogy lehet úgy edzeni mint ahogy az ötéves terveket megcsinálták 2 év alatt, egyszerűen csak többet dolgozva.

Dimitrij Gordon  Emlékeid szerint sokan megsérültek? Mi történt velük?

Anatolij Piszarenko Jurij Zaharevics, Ota Zaremba, és még mások eltörték a könyöküket a versenyeken.

Dimitrij Gordon  Nem vették el a kedved a súlyemeléstől?

Anatolij Piszarenko  Nem igazán. Sérülések minden sportban előfordulnak. A sportot nem érdeklik a sérültek. Csak az első helyezett számít. Senkit nem érdekel a második. Mindenki a bajnokra emlékszik.

Dimitrij Gordon  Mit éreztél amikor a pódiumra léptél?

Anatolij Piszarenko  Azt, hogy jól végeztem a munkám. Én soha nem éreztem semmit a politikával kapcsolatban, nem éreztem úgy, hogy sírnom kéne. A sportban edzel 3-4 hónapot és már láthatsz némi eredményt. Ez nagyon dinamikus. A sport egész életemben olyan volt mint egy szivárvány.  Jó életem van most, de amíg sportoltam az életem csordultig volt a legerősebb érzelmekkel amiket valaha éreztem.

Dimitrij Gordon  Milyen érzés a világ legerősebb emberének lenni?

Anatolij Piszarenko  Soha nem gondolkoztam rajta. Mindig úgy gondoltam rá mint egy jól végzett munkára. Gyakran elégedetlen voltam, mert éreztem, hogy még többet tudnék csinálni. A világrekordok rémítően hangzanak az átlag ember számára, de nekem csak hétköznapi eredmények voltak, megértettem, hogy többre is képes voltam. Olyan erős voltam, hogy azt terveztem harmincéves koromra megcsinálom az 500-as összetettet, annak ellenére, hogy a legjobb eredményeim edzésen 210+270=480 körül voltak.

Dimitrij Gordon  Gondoltál rá valaha, hogy cirkuszi mutatványokat csinálj erőfitogtatásként?

Anatolij Piszarenko  Van egy népcsoport a baszkok. Tartanak kő emelő versenyt. Láttam legerősebbet 300 kilós követ emelni. A technikájuk miatt úgy tűnik mintha sokkal nagyobb erőfeszítéseket tennének meg, mint valójában. De megkértem ezt az illetőt, hogy lökjön ki 110 kilót, de még csak felvételig sem jutott el. Mind ezek a mutatványok: kocsi húzás, lánc szakítás és ilyesmik csak trükkök. Ezek hétköznapi emberek, éppen csak kicsivel jobb fizikai képességekkel mint az átlag.

Dimitrij Gordon  Mesélj a botrányról amikor elkaptak a repülőtéren!

Anatolij Piszarenko  A nevem mindig összefügg valamilyen botránnyal… Röviden szólva, annak idején jobb volt ha egy vonat gyűr maga alá, mint a rendszer.

Ez az én konfliktusom volt a rendszerrel. A Szovjetunióban mindig is volt dopping. Amikor kénytelenek voltak beismerni, hogy az atlétáik tiltott szereket használnak, kiválasztottak párat, és ezt mondták: “Milyen dopping? Várjatok csak, csak ez a két fickó: Kurlovics és Piszarenko. A többieknek semmi köze hozzá!” Nézd! A NOB nem zárt ki minket. Az IWF nem diszkvalifikált minket. Az EWF sem diszkvalifikált minket. A Szovjetunió volt az egyetlen, aki diszkvalifikált minket. A világ tudomásul vette, hogy nem volt semmi idegen a szervezetünkben. Igen, voltak dolgok a csomagjainkban, de ki törődött ezzel?

Dimitrij Gordon  Mi történt ezután?

Anatolij Piszarenko  Később újra engedtek versenyezni minket. Még az Európa bajnokságon is részt vehettem. Sajnálatos módon azonban megsérült a négyfejű combizmom.. Ez volt az első és majdnem az utolsó sérülésem. Meg kellet volna műteni, de nem akartam. Aztán megtörtént a peresztrojka, Elvesztettem a motivációm, mert megértettem, hogy ennek az országnak már nincs szüksége rám atlétaként. Voltak emberek akik szerették volna ha visszatérek. Azonban a közvélemény elutasított a semmiért.

Másik oldalon pedig, Kurlovicsnak szép karrierje volt ezután. Amikor mindketten versenyeztünk, általában veszített és mindig ezt hajtogatta “Vissza fogok vonulni. Soha nem foglak tudni megverni.”  Mondtam neki, hogy 2-3 évvel idősebb vagyok és előbb fogok visszavonulni. A végén én abbahagytam és ő még nyert két olimpiát. Ő majd 38 éves koráig edzett.

Dimitrij Gordon  Ahogy elnézlek elég egészségesnek tűnsz. Azonban más bajnokok egyértelműen megfizették a sikerük árát.

Anatolij Piszarenko  Ez igaz. Vlaszovnak egy fémlemez van a gerincében ami összefog négy csigolyát. Alekszejevnek vérnyomás és artéria problémái vannak. Szultan Rakhmanov 205 kilós testsúllyal szörnyen fest.

Dimitrij Gordon  Megéri?

Anatolij Piszarenko  Most azt gondolom, hogy nem. De annak idején felesleges lett volna ezt magyarázni. Megvolt a célom: Európa bajnokság, világbajnokság, világrekordok. Nem számított mit kell feláldozni, hogy tovább haladjak a célom felé. A legtöbb bajnok azért lesz sikeres mert a genetikájuk segít elkerülni a komolyabb egészségügyi problémákat.

Dimitrij Gordon  Hogyan edzettél? Milyen gyakran?

Anatolij Piszarenko  Napi 6-7 órát edzettem. Rengeteg időt töltöttem általános erősítéssel. Sok időd fordítottam az ugrásokra és nyújtógyakorlatokra, hogy felkészítsem az inakat és ízületeket az edzésre. Sokan elhanyagolták ezeket és meg is sérültek. Én napi egy álló órát ezzel töltöttem. Azt mondták nekem “Minek ez neked? Tornásznak készülsz vagy mi?” Könnyedén tudtam spárgát csinálni vagy akár egyéb birkózó mozdulatokat. 5 évig birkóztam. Egyébként nagyjából 5 órát töltöttem súlyemeléssel. Minden nap.

Dimitrij Gordon  Sok sportoló szenved, amikor a visszavonulása után nem találja a helyét. Úgy tűnik neked ez nem okozott gondot. Miként csináltad?

Anatolij Piszarenko Valószínűleg ez a filozófiámnak köszönhető. Vannak emberek akik nagyon jól tudnak váltani sportolóból edzővé. De rengeteg példa van a bukásra is. Nem lettem edző. Megpróbáltam ugyan, de nem éreztem, hogy ezt szeretném csinálni. Hozzászoktam, hogy eredményeket kapok. Emellett a férfinak muszáj valakinek lenni a társadalomban. De ki egy edző? Egy foci edző talán jelent valamit, igen. De mennyi ilyen ember létezik? Csak pár. Ehhez is külön tehetség kell. Én az életemben félre tudtam rakni súlyememelést és újra kezdeni az alapoktól. Fontos a folyamatos tanulás.

Dimitrij Gordon Mi a vezetők filozófiája?

Anatolij Piszarenko  Vannak vezetők és vannak követők. Ha valami projekten dolgozok, próbálok mindent átlátni megérteni. Ha van egy társam, hagyom, hogy támogasson kisebb munkákkal, de a fontos munkákat mindig magam végzem.

Dimitrij Gordon  Segített a sport abban, hogy sikeres üzletember legyél?

Anatolij Piszarenko  Természetesen. Mindannyian tudjuk, hogy Ukrajnában rengeteg lobbi tevékenység folyik a kormány körül. Lehetetlen, hogy normál üzletemberek nagyobb sikereket érjenek el bizonyos körökben. Az ismert embereknek mint nekem is, könnyebb kapcsolatokat találni. Különösen 10 éve olyan volt minden, mint a vadnyugaton, egy névvel könnyen kaphattál hitelt és kapcsolati tőkét.

Dimitrij Gordon Abban az időben sok sportoló kapott ajánlatot, hogy csatlakozzanak különböző bűnszervezetekhez. Te is kaptál ilyen ajánlatokat?

Anatolij Piszarenko  Nézz rám! Úgy nézek ki mint aki képes ilyen munkát végezni? Őrület lenne. Sehova nem vezet. Vagy a börtönben végzed vagy a temetőben. Ismerek pár embert, a régi birkózó teremből, aki így végezték.

Dimitrij Gordon  Amikor sportoló voltál valószínűleg rengeteg figyelmet és ajánlatot kaptál nőktől. Mit kezdtél vele?

Anatolij Piszarenko  Az atléták sokkal kevesebb figyelmet kapnak mint az énekesek. Jól esik, de semmi különleges.

Dimitrij Gordon Te mit eszel?

Megeszem, ha  jó íze van. De jó minőséget részesítek előnyben. Nem eszem cukrot vagy kenyeret, mint a legtöbb ember. Van egy kiegyensúlyozott étrendem némi zöldséggel, hallal … A súlyemelők nem esznek olyan sokat. A kerékpárosok voltak a legnagyobb evők. A súlyemelő gyakran nem tudta befejezni a harmadik fogást, amit ők simán megettek.

A cikk az All Things Gym weboldalon megjelent Piszarenko interjú alapján készült.