Ha rajtam múlna, a súlyemelő teremmel úgy bánnánk mint egy „dojo”-val, mint ahogy a harcművész tanulók bánnak az eszközeikkel és azzal a teremmel, ahol gyakorolnak.
Az egész helységet tisztelnénk, a rúdtól a súlytárcsákon át a krétás dobozon keresztül a platformig. A rudaknak soha nem kellene érintkeznie a cipőnk talpával, hogy arréb gördítsék, hiszen az étkezőasztalra se rakod fel a cipődet. A tárcsák sem lennének dobálva vagy megtaposva.
A rudat mindig oldalanként legalább két gumírozott tárcsával szerelnénk fel amikor csak lehet, hogy megóvjuk a rudat és a dobogót is. Ennek az az értelme, hogy a terhelés jobban eloszlik mintha csak egy gumirozott tárcsát használnánk sok kis vas tárcsával.
A felemelt rudat soha nem dobnánk le pusztán passzióból, csak biztonsági célzattal. Ezért mindig kontrolláltan vezetnék le a súlyt, amint az a versenyen is követelmény.
Elhibázott gyakorlat feletti dühöt kontrollálnák, és nem hangzana el káromkodás. Ellenben a düh energiáját a irányítanánk, hogy pozitív eredményeket érjünk el.
Egy jó olimpiai rudat soha nem használnának a guggoló keretben guggolásra. Semmi szükség arra, hogy egy jó rudat a guggoló keretben használjuk ahol az tönkre teheti a recézését vagy indokolatlan terhelés megrongálja a rúd szerkezetét ami a rudat egyenessé és ruganyossá teszi.
Ha egy súlyemelő befejezi az edzést a helységet tisztán és rendezetten hagyná, a rudak és a tárcsák tisztességesen helyére rakva.
Képzeld el milyen lenne ha nem lenne ez a terem és valamelyik fitnesz klubba kéne járnod súlyemelést gyakorolni!
Vagy képzeld el ha nem volna az edzésedhez jó olimpiai rúd tárcsákkal!
Képzeld el, hogy a felszerelés mind a tiéd és neked kéne pótolni, ha te vagy más megrongálja, a saját zsebedre!
Bánj tisztelettel az olimpiai rúddal, a tárcsákkal, a dobogóval és minden mással amivel edzel vagy versenyzel! Az erős jellem fejlődésének az egyik első lépcsője az, hogy nem csak az élő hanem az élettelen tárgyakat is tiszteljük.
A jellemfejlődés a tisztelettel és a felelősség vállalással kezdődik.
(Megjegyzés: de kit érdekel a jellemfejlődés egy eltorzult értékítéletű világban, amelyben a cél, hogy láccon’, vagy tiszteljenek egy olyan teljesítményért, amelyet mindegy miként – csalással – értek el? – a szerk.)