Címke: fekvenyomás

Ne maradj örökre kezdő! 2.rész

A fekve nyomás. Segíts magadon!

A tömegkultúra szerves része. Már persze, ha lehet ezt kultúrának nevezni. Az átlag konditerem látogató ugyanis a kelleténél sokkal többet fekszik, a különböző padokon, mint az célszerű volna. Természetesen nem tudja, hogy ez egy rossz tendencia, mert mindenhol ezt látja. Az egy több évtizedes propagandán megérett gondolat, hogy az erőt fekve kell mérni(?). Ez a gyakorlat a felsőtest merőleges tolóerejét utatja meg, de semmi többet. Újabban a súlyt „kísérik” is. Néha eltöprengek, ki lehetett az a géniusz, aki elterjesztette, nem pusztán a súly kísérését, de ténylegesen a rúd mindkét fél általi fogását. Ha lényegesen javulni akarsz magadhoz képest e gyakorlatban, hagyd el a segítőt! Mivel ő lehúzkodja rólad állandó jelleggel a terhet, félő,hogy akkora súlyt választasz, amit talán ötször sem vagy képes teljesíteni.  Legalább 6-10-szer kellene kezelni önállóan, ráadásul minden sorozatban. Ha nem így jársz el, azoknak a táborát gyarapítod, akik egy pár hónap, de legföljebb két év elteltével megrekednek a fejlődésben. Momentán engem ez egyáltalán nem zavar. Ami viszont bosszant, hogy a teremben gyakorta kérdezik mit szedjenek (ritkábban, hogy miként eddzenek, vagy táplálkozzanak) Ne maradj örökre kezdő! 2.rész bővebben…

Ne maradj örökre kezdő!

Előzmények

Amint ez a bevezetőben is tetten érhető eredetileg súlyemelő szerettem volna lenni, ám ennek a műfajnak a művelése az ortopéd szakorvos tiltása nyomán meghiúsult. Mivel az erőre és a fizikai nagyságra az eltanácsolás dacára változatlanul igényt tartottam, még egy alternatíva maradt, nevezetesen amelyet testépítésnek hívunk. Mindennek már bőven húsz éve. A rendelkezésre álló időben másodjára is megpróbálkoztam a súlyemeléssel. Ezúttal a kísérlet félig-meddig sikerült, azaz a szakítás és lökés fogásainak megtanulása megtörtént, valamint némi erősödés is bekövetkezett, előre sejthetően fizikai gyarapodással kísérve. Ennélfogva szilárd álláspontom az izomhipertrófia előidézésének erőalapú megközelítése az izmok „szétbombázása” helyett. Ne maradj örökre kezdő! bővebben…

Koncepció a gyakorlatban folytatás

Nyilvánvaló, hogy bármely edzéstervet működőképes terhelési metodikával szükséges kombinálni. Enélkül a terv nem egyéb, mint vázlat, ahol sem a hogyan, sem pedig a mikor nincs meghatározva. Az előző oldalon, a táblázatokban megjelenített koncepció, az átlagon felüli regenerációs képességgel rendelkező sportoló lehetőségeihez volt szabva, ennélfogva nem nyújt biztos fejlődési lehetőséget mindenkinek. A túledzettség buktatója nem a heti többszöri fekvenyomásban, guggolásban, vagy a sorozatok, ismétlések mennyiségében, sőt nem is az intenzitási százalékokban keresendő, hanem, hogy a program a nyolc hét túlnyomó részében csak egyre nehezebb. Ha ugyanis az intenzitást a mérsékeltebbnek szánt heteken csökkentjük, de az ismétlési számát viszont növeljük, az olyan kompenzáció, amely bizonyos mértékig ellentmond a terheléscsökkentés szándékának. A program lényegében egyre nehezebb fizikailag és pszichikai értelemben egyaránt.  Koncepció a gyakorlatban folytatás bővebben…

Koncepció a gyakorlatban

Személyes erőnlétem viszonylagos szerény mivolta végett már hosszabb ideje érlelődött bennem a gondolat, hogy reprezentatív jelleggel felmutassak egy nálam erősebbet. Ez elősegítené jelen weblap információinak szélesebb körű térhódítását. Értelemszerűen olyan embernek kellett lennie, aki az itt megfogalmazott elvek, módszerek területén szüli meg a sporteredményt. Amikor legjobb barátom alkati szempontok alapján elvetette a versenyszerű testépítés ötletét, a fizikum még egy kifejezési módja maradt az eszköztárban, ez pedig az erőemelés. Próbáltam érvelni mellette, ő pedig kisvártatva már tudta is a tíz évvel korábbi eredménytáblázatokat, aszerint a középmezőnyben végezne a súlycsoportjában. Koncepció a gyakorlatban bővebben…